Dr. Veress Fogászati Stúdió, Tata

Fogfehérítés

Az esztétikai fogászat körébe tartoznak a ma már rutinkezelésnek számító professzionális fogfehérítés módszerei is, melyek segítségével részben vagy teljesen korrigálni tudjuk a fogak elszíneződéseit és színbeli eltéréseit. A világosabb fogak egészséget, ápoltságot és  igényességet tükröznek, így tulajdonosukat vonzóbbá teszik.

Nem meglepő tehát, hogy az utóbbi évtizedekre jellemző fokozott esztétikai igényeknek köszönhetően a páciensek körében a fogfehérítés az egyik legnépszerűbb szépészeti beavatkozás.  Népszerűségének árnyoldala, hogy egyben a marketingesek fő célpontjává is vált. Így nagyon körültekintőnek kell lennünk egyes állítások, csábító ígéretek hitelességének feltétel nélküli elfogadásával  (peroxidmentes biofehérítés és társaik). 

Fogfehérítés során a fogak színét kémiai úton változtatjuk meg.  A közhiedelemmel ellentétben számos kísérleti valamint klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy a szakmai szabályok mellett kivitelezett fogfehérítésnek nincs káros mellékhatása. Az eljárás közben lejátszódó oxidációs folyamat során a hidrogén-peroxid a fogakban levő pigmenteket oxidálja, nem pedig a saját fogszövetet. A fogak elszíneződését okozó nagy, sötét makromolekulákból ilyenkor kisebb, világosabb vagy színtelen molekulák keletkeznek, megváltoztatva ezzel a fogak színét. A „túlzott fehérítés során” viszont már elfogynak a feldarabolandó festékmolekulák, így a hidrogén-peroxidból felszabaduló szabadgyökök a saját foganyagot gyengítik. Többek között ezért elengedhetetlen fogfehérítés során az orvosi irányítás. 

Rendelőnkben mindenekelőtt az Ön fogainak egészsége az első és legfontosabb szempont, amit még a szépség oltárán sem szeretnénk feláldozni. Erről a következőféleképpen gondoskodunk:

  • Prémium minőségű fogfehérítőgélt használunk, mely fluridot és kálium-nitrátot is tartalmaz. A fluorid foganyagának megerősítését, azaz a fogszuvasodással szembeni ellenállóképességének növelését segíti, míg a kálium-nitrát a fogérzékenység csökkentését szolgálja. 
  • Fogfehérítést követően   iontoforézist alkalmazunk, mely egy speciális „fogvédő” kezelés. Tudniillik a legkörültekintőbb fogfehérítés alkalmával is fellép egy minimális ionveszteség, melyet egyből ellensúlyozunk a fluorid ionok azonnali visszajuttatásával.  
  • A fogfehérítést szigorúan a szakma szabályait betartva, csakis orvosi irányítás alatt végezzük. 

Az Ön elégedettsége számunkra kulcsfontosságú, így a megszokottól eltérően a fogfehérítés nálunk nem egy egyalkalmas kezelés. A LED- lámpás fehérítést követően addig ismételjük az eljárást (immár  a saját fogsorára elkészített speciális sínnel történő fehérítés segítségével), amíg el nem érjük azt az Ön által vágyott színt, ami a professzionális szempontokat szem előtt tartva eredményül kapható. Fontos kiemelni, hogy mint az élet bármely területén, a fogak fehérítése során is ismerni kell a helyes mértéket. A fogfehérítéssel nem a „hófehér”, hanem a világos színű, természetes hatású fogsor elérése a cél.

Néhány tényt lényeges tudni a fogfehérítésről:

  • Az eredmény hosszútávon   megőrizhető a fent említett fehérítő sín otthoni használatával. Dr Veress Andrea praxisvezetőnk szavaival élve azonban a fogfehérítés” tulajdonképpen olyan, mint a fogyókúra.” Az eredmény tartóssága nagyban függ az Ön által követett szokások megváltoztatásától. Nem elég fehérítenünk a fogakat, az egy tüneti kezelés. Fontos kiiktatni azokat a károsító faktorokat, melyek első körben a fogak elszíneződését okozták (dohányzás, tea, kávé, vörösbor, színes ételek/italok stb.)
  • Fogfehérítést követően egyeseknél fokozott fogérzékenység léphet fel, de ez minden esetben átmeneti. 
  • Nem létezik peroxidmentes kémiai fehérítés. Bármennyire is gyakran találkozik az ember olyan hirdetésekkel, amelyekben ezt reklámozzák, sajnos ez egy egyszerű marketingtrükk. Ezen fehérítő termékek összetevőinek listáján  a karbamid-peroxid van feltüntetve, mely az eljárás során disszociál, és ebben az esetben is a belőle keletkező hidrogénperoxid felelős a fogszín megváltoztatásáért. A másik lehetséges módja a peroxidmentes fogfehérítésnek az abrazív („dörzsölő”) szemcsékkel történő fizikai fogfehérítés lenne. Ezen eljárás a fog  külső felületének ledörzsölésével teszi fehérebbé a fogakat, vagyis károsítja a fogzománcot.

Kérjen időpontot személyes konzultációra

Hívjon minket hétfőtől péntekig 11-14 óra között a +36 34 380-044 telefonszámon.