Dr. Veress Fogászati Stúdió, Tata

Implantátumok

A fogászati implantátumok mesterséges foggyökérpótlások, melyek feladata a fogpótlások tartása és állcsonthoz rögzítése. Alkalmazásuk a legelőremutatóbb és élettani szempontból legmegfelelőbb eljárás foghiányok pótlására.

Az 1950-es évekre tehető kezdetleges próbálkozásokból kiindulva a fogászati implantológia mára egy jól meghatározott, tudományos bizonyítékokon alapuló önálló szakterület lett, melyben rendelőnk több, mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik. 

Megjelenése forradalmasította az addig gyakorlatban lévő hagyományos kezelési eljárásokat, lehetővé téve rögzített fogpótlásokkal egy sokkal magasabb életszínvonalat fogatlan páciensek számára (pl híd készítésének lehetőségét kivehető fogsor helyett), illetve egy vagy számos fog pótlását a szomszédos fogak előkészítése nélkül. 

Az implantáció sikerességének a kiváló minőségű implantátumon és a tökéletes csontintegráción kívül a kiemelkedő szaktudással és nagyszerű manualitással rendelkező orvos az egyik legfontosabb befolyásoló faktora. Ezért is volt elengedhetetlen számunkra a szakma csúcsait csapatunk tagjai között tudni. Így biztosítani tudjuk, hogy az általunk behelyezett implantátumok a legnagyobb precizitással és szaktudással kerüljenek beültetésre, támogatva megfelelő szájhigiéné mellett maximális élettartamukat. 

Bár néhol még mindig nagy misztikumként él a köztudatban, implantátumok behelyezése rendelőnkben egy teljesen rutin eljárás. Először egy kisebb szájsebészeti beavatkozás során az implantátum foggyökér része kerül be a csontba teljes érzéstelenítésben. A szájsebész által meghatározott megfelelő gyógyulási időt követően egy második alkalommal különböző lenyomatokat veszünk mindkét fogívről, melyhez általában injekció sem szükséges, de felületi érzéstelenítőt természetesen minden esetben alkalmazunk. Harmadik találkozásunkkor pedig már az implantátumra kerülő korona beragasztása történik meg, amennyiben mindent megfelelőnek találunk. 

Orvosi hitvallásunk szerint létfontosságú tisztelni a biológiát. Rendelőnkben természetesen a közkedvelt azonnali implantációra is van lehetőség, de csakis akkor, ha a sikeres beavatkozás minden előzetes feltétele teljesül, hiszen célunk egy időt álló, hosszú távú megoldás nyújtása.

Örömmel nyugtázzuk, hogy pácienseink a beavatkozást követően leggyakrabban a következőket mondják: „Hát ez semmi! Ha ezt tudom, akkor nem húzom idáig.” vagy „Hát ez sokkal kisebb kellemetlenség volt, mint egy foghúzás!”.

Kérjen időpontot személyes konzultációra

Hívjon minket hétfőtől péntekig 11-14 óra között a +36 34 380-044 telefonszámon.